Összekulcsolt kezek

2015. november 03., címkék: ifi, imaéjjel 2015

Idén október 16-án Kárpát-medence számos terültén gyűltek össze fiatalok, hogy együtt, távol a rohanó világtól, Isten előtt elcsendesedve virrasszanak át egy egész éjszakát, összekulcsolt kezekkel, imádkozva. Kárpátalján, a KRISz (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet) szervezésében, mintegy nyolcvan fiatal vett részt ezen a már sokak által várva-várt alkalmon, mely a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola falain belül, a Fodó Sándor Kulturális Központban vette kezdetét péntek este kilenc órakor.

Az ima útjai

2015. október 22., címkék: imaéjjel, imaéjjel 2015, ifi

Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei református ifjúsági imaéjjelt október 16-án. A virrasztás célja, hogy mindannyian saját ifjúsági közösségünkön belül élhessük meg az egységet azzal, hogy gyülekezetünkben maradva egy éjszakán át imádkozunk, így mégis több ezer fiatallal, de elsősorban a minket összekötő Istennel vállalunk közösséget. Idén a pápai teológusok dolgozták ki az este menetét. Az alkalmat közel harminc helyszínen rendezték meg, szerte az egész Kárpát-medencében.

Az imádság az első

2015. október 05., címkék: imaéjjel 2015, reformáció hónapja, Reformáció hónapja, reformátusok lapja

Ötödször szervezik meg a Kárpát-medencei ifjúsági imaéjjelt október 16-án, amelynek anyagát idén a Pápai Református Teológiai Akadémia hallgatói készítik elő – az alkalomról Szontágh Szabolccsal, a Magyarországi Református Egyház ifjúsági tanácsosával beszélgettünk.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.